Ezen a hétvégén a triatlonvilág Konára figyel. Európai idő szerint szombat éjjel a világ legjobb hosszú távú triatlonistái megküzdenek a sportág egyik legértékesebb trófeájáért a Hawaii IronMan versenyen. IM távot teljesíteni bármilyen körülmények között embert próbáló, de ami Hawaiion vár a versenyzőkre az tényleg a legextrémebbek közé tartozik. Számba vettük mik ezek a tényezők:
 

 

 

Az európai versenyeken a neoprén ruha használata – a folyók, tavak hőmérséklete miatt - általában megengedett. Ez segítség a versenyzőknek a táv gyorsabb teljesítéséhez, de Hawaiion még ez a kis előny sem elérhető. A Csendes-óceán majdhogynem termál  - 28 Celsius fokos -  hőmérséklete, a roppant erős mezőny miatti folyamatos „verekedés” a sós, erősen hullámzó vízben nem tartozik a legkellemesebb napindítók közé.

 

 

Hawaiiról mindenkinek az önfeledt nyár jut eszébe, nincs ez másképp a triatlonistákkal sem. Amíg minket itthon havas esővel riogatnak, addig a versenyzők forró napnak néznek elébe. Noha az előrejelzések szerint nem várható rekord meleg, de a 30 Celsius fok 65-70% páratartalommal kiegészülve mindjárt másképp fest. Ez a hőmérséklet megfelel a száraz időben 38 Celsius foknak, ami pedig igencsak az elviselhetetlen kategória, amikor az utcára sem lépünk ki szívesen. Mindezt tetézi a közel 10-es UV sugárzás, ami folyamatosan perzseli a versenyzők bőrét. Csomor Era mesélte anno, hogy gyakorlatilag tenyérnyi darabokban szedte le a megégett bőrfelületét, hiába kente be magát napvédő krémmel.

3. Mumuku
A Hawaii szigetek egyik fő jellemvonása a gyakran orkánerejű széllökésekkel érkező Mumuku szél. A leghitelesebben a versenyzők tudnak mesélni róla, de elég azt tudnunk, hogy ez a világon az egyik, ha nem az egyetlen IM verseny, ahol nem engedélyezett a telekerék használata, mert a szél gyakorlatilag vitorlaként kapná fel a versenyzőket és dobná őket az árokba. Kindl Gábor mesélte, hogy a tavalyi verseny során a kezében szorongatott só tablettáit gyakorlatilag kifújta a kezéből, ami gyakorlatilag nem elgurult, hanem elrepült.
További kellemetlenség, hogy megjósolhatatlan a Mumuku ereje és iránya. Így történhetett meg anno, hogy Normann Stadler 2004 és 2006-os győzelme során közel 20 perc különbség volt a kerékpáros időeredményei között, ami nyilvánvalóan nem az edzettségi állapotának eltéréséből adódott.

4. Láva sivatag

Ha mindez nem lenne elég, akkor a szigetek egyik sajátossága is fokozza a kihívásokat. Persze a versenyzők nem azbesztcsizmában futnak a térdig érő lávában, de az aktív vulkanikus tevékenység miatt folyamatosan perzseli a lábukat (cipőjüket) a talaj.

5. Energy Lab

 

Tartja magát a mondás, hogy az IM a futással kezdődik. Nos, ez még inkább igaz Konán. A futópálya legtávolabbi fordítójában a versenyzők lefutnak az Energy Lab-hez. Ez egy hatalmas napkollektorokból álló energiafarm, ami a verseny egyik legnehezebb szakaszát jelenti. Elképesztő hőség, emelkedő, szél és az úszás, kerékpáros szakasz teljesítését követően a maratoni táv felénél már csak egy félmaraton van hátra, de a versenyzőknek minden energiájukat mozgósítaniuk kell, hogy a tengerszinten lévő fordítót elhagyva meginduljanak felfelé, hogy végül a legendás Ali’i Drive-on felállított célkapun áthaladjanak a megdicsőülés felé.