MINUS
cooling body spray

Megrendelés
 
 
Hogyan használd?
Bármely felületre permetezheted, amely nem sérült. A lényeg, hogy minél nagyobb bőrfelületen és lehetőleg a törzsön használd! Így jobban hűt.

Mennyire elég egy fakon?
Egy flakon kb. 120-125 fújásra elegendő. Miután bepermetezted magad, 10-15 percig hagyd, hogy a menetszéllel párologjon, és közben hűtse a testedet.

Hova tegyem?
A flakon kicsi. Így amellett, hogy a kezedben is elfér, könnyen zsebre teheted

Tudta, hogy egy Ironman sportoló átlagosan 12 órát tölt el a versenyen? Nyári sportág lévén – ez gyakran tűző napon történik, gyakran kánikulai körülmények között.

Tudta, hogy a pigmentált bőr akár 20%-kal több hőt vesz fel a skandináv típusú bőrhöz képest? A tűző nap mellett a sportolónak meg kell küzdenie egyéb hőhatásokkal is, hiszen a napsugárzás nemcsak direkt, hanem közvetett úton is nehézséget jelent a versenyző számára. A talajról visszaverődő és onnan sugárzó hő szintén kihívást jelent. Gondoljunk akár az IronMan versenyek őshazájára, a Hawaii szigeteken működő vulkanikus tevékenységre is, amely valóban „forró”élményt jelent a sportolók számára. A nap perzselésétől védő ruházat bármennyire is fejlett technológiával készül, a bőr szellőzését gátolja és szigetelőként viselkedve nehezíti a szervezet hőleadását.

Az állóképességi sportolóknál az időjárási körülményektől függetlenül az egyik legnagyobb nehézség az izommunka által kifejtett hőterhelés kezelése. Az izommunka aktivitásának csupán 25%-a hasznosul, a fennmaradó 75% csupán hő formájában megjelenő mellékterméke a munkavégzésnek, ami extrém terhelést jelent a szervezet számára.

Tudta, hogy a sportoló 80%-ban párologtatással hűti magát? A hőterhelést a szervezet sportolás közben 80%-ban párologtatással és csak 15%-ban hőelvezetéssel, illetve 5%-ban hősugárzással képes kezelni.

Tudta, hogy egy IronMan versenyzőnek akár 10 liter vizet kell pótolnia a verseny során? A párolgást főként izzadással érheti el a sportoló, amely egy hosszú távú versenyen akár 10 liter víz, valamint az izmok működéséhez elengedhetetlen ásványi anyagok, enzimek elvesztéséhez vezethet, amelyet a verseny során folyamatosan pótolnia kell. A frissítés során felmerülő kihívás az, hogy a megfelelő összetételű sportitalokat elfogyassza a versenyző, mindezt úgy, hogy az extrém körülmények mellett a komfortzónáját jelentősen túllépi. A táv nagyobb részének teljesítése során a sportoló étvágya jelentősen lecsökken, de ennek ellenére kénytelen a tápanyagbevitelét folyamatosan menedzselni a megfelelő teljesítmény elérése érdekében. Amennyiben a táplálék és a folyadék felhasználása nem megfelelő, a versenyző számára akár a táv teljesítése is leküzdhetetlen akadályt jelenthet.

Tudta, hogy a magasabb páratartalom jelentősen növeli a szervezet hőterhelését? Ha a külső környezeti hőmérséklet és a páratartalom egyaránt magas a hőhatás mértéke akár a hőmérséklet kétszeresét is elérheti, amely további kihívást jelent a sportoló számára. Magas páratartalom esetén az izzadás hatásfoka jelentősen csökken, hiszen a párával telített levegő kevésbé veszi fel az elpárolgó izzadságcseppeket, ami a szervezet hűtését negatívan befolyásolja.

Tudta, hogy a lecsorgó izzadság nem hűt? Az izzadás azonban csak akkor jelent igazán segítséget a hőháztartásban, ha elpárolog a bőrről. A lecsorgó izzadság csupán folyadékveszteséget okoz, de nem segíti a hűtési folyamatot.

Tudta, hogy a szervezet 70%-a víz? De vigyázni kell rá, mert a vízháztartás 4-%-nak elvesztése komoly kiszáradáshoz vezethet, veszélyeztetve ezzel a szervezet normális működését is.

Inspiráció

Gyermek, serdülő és ifjúsági triatlonosként rendre minden évben Fadd-Dombori adott otthont a triatlon bajnokságoknak és mivel augusztus elején rendezték, minden évben kánikulai meleg fogadott bennünket. A futó pálya nagyobbrészt a Duna holtágban kiépített kajakpálya mentén haladt és azt gondolom nem volt ember aki nem gondolt volna egy pillanatra is arra, hogy hagyja a futást és inkább ott és akkor beugorjon a hűs vízbe. A fürdőben sétálva akkor arra gondoltam, hogy bármit is jelentsen ez az élmény fiziológiailag, de ezért az érzésért áldoznék, nem is keveset hogy a hőség okozta kín elviselhetőbb legyen. A témával egy darabig nem foglalkoztam, de ott motoszkált a fejemben. Pár hónappal később a kezembe akadt egy szakirodalom, ami a sportoló hőháztartásával foglalkozott és meglepődve tapasztaltam, hogy tulajdonképpen a párolgás (izzadás) az egyik legnagyobb fegyver, de aki egy kicsit is járatos a sportban tudja hogy az izzadás milyen kihívásokat rejteget a teljesítménnyel kapcsolatban. Ekkor még nem tudtam mihez kezdjek, de tudtam hogy érdekes témába vágtam a fejszém. Pár hónappal később már Magyarország egyik legpatinásabb kozmetikai fejlesztőlaborjában ültem és félszegen arról beszéltem a 45 éves tapasztalattal bíró fejlesztőmérnöknek, hogy mi az ötletem. Két dologtól tartottam. Kinevet. Vagy azt mondja: ááá mindenki ezt kéri… Meglepődtem, egyik sem. Megértette az elképzelésem és hozzáláttunk a közös munkához. Magam részéről az ötletemmel és a sportolói instrukcióimmal, ő a szakértelmével és tapasztalatával folyamatosan kísérletezve jutottunk el a ma ismert termékünkhöz. Igyekeztünk úgy összeállítani a készítményt, hogy a sportolók számára a leginkább hasznos és biztonságos legyen. A fő vezérelvünk az volt, hogy a komfortzónájából kilépő sportolót támogassuk és egy pillanatig se érezze hogy kompromisszumot kelljen kötnie a termék használatával. Az illat semlegessége, a bőrbarát összetétel, a tartós hatás mind-mind olyan funkciók amelyet ez a gondos együttműködés eredményezett.

A triatlonból felnőtt fejjel a hosszú táv teljesítése maradt, mert anno úgy „nevelkedtünk”, hogy magára valamit adó triatlonos nem halhat meg a klasszikus IRONMAN táv (3.8 km úszás-180 km kerékpározás-42 km futás) teljesítése nélkül. Mindezidáig három alkalommal sikerült abszolválnom és ma már elmondhatom, hogy nem is a teljesítés az igazi élmény, hanem a célig vezető sokszor rögösnek tűnő út. Tanulmányi utam a sportgimnázium után először a könnyűipari mérnöki terület felé vitt, majd később a hozzám sokkal közelebb álló közgazdaságtudomány felé fordultam, amelyből szintén diplomát szereztem. Szakmai pályafutásom jelentős részét a telematikai szektorban töltöttem, változatos területeken dolgozva jártam ki a ranglétrát. Nagyon hamar megtapasztalhattam milyen érzés valamit a nulláról létrehozni és a víziókhoz tehetséges embereket és értelmes célokat találni, majd megvalósítani azokat. A Minus Sport életre hívása ennek a pályafutásnak egy hihetetlenül izgalmas állomása és szerencsésnek érzem magam, hogy ezúttal azokkal az emberekkel hoz össze, akik a hazai triatlon szakág születésétől meghatározóak voltak számomra és a közvetlen környezetemre egyaránt. Életre szóló élményeket és értékeket jelent a mai napig az a rengeteg erőfeszítés, amelyet minden triatlonos megtapasztal annak érdekében, hogy ennek a modern, embert próbáló, sportágnak a részese lehessen. A Minus Sport csapatának küldetése, hogy olyan termékeket és szolgáltatásokat hozzon létre, amelyek támogatják a sportolókat céljaik elérésében, azáltal hogy tudatosabbá és egyben hatékonyabbá tegye a felkészülésüket és versenyzésüket.

Hírlevél feliratkozás